Biztosan ismered a mondást: A jó bornak nem kell cégér. Sokáig azt gondoltuk, hogy így van ez a bennünket körülvevő zöld környezettel is: nem kell neki a cégér. Nem kell a hírverés a tiszafának sem, amelyet 2011-ben az év fájának választottak. Hát kell ennél jobb reklám ennek a gyönyörű örökzöldnek?

Sajnos kell. Hiszen a bennünket körülvevő környezet, benne blogunk névadójával, a tiszafával egyre inkább visszaszorul. És a helyébe egy újabb parkoló, egy újabb bevásárlóközpont vagy egy egyéb újabb betonmonstrum kerül. Ha pedig nagy ritkán a természet győz és egy új zöldterület jelenik meg a környezetünkben, akkor abban gyakran nem az őshonos magyar fajták, hanem más, invazív fafajok vannak többségben.

Mit tegyünk? Első körben a célunk az, hogy minél több emberhez eljuttassuk az információt: fontos a tiszafa védelme. És ha ez nem megy a hagyományos módszerekkel, akkor nekünk is lépnünk kell. Elhatároztuk: ha valaki beírja a keresőbe a „tiszafa” kifejezést, akkor a mi blogunk lesz az első a találatok között.

Az elhatározást tett követte. Volna. Ha tudtuk volna, hogy hogyan is kezdjünk neki. Szerencsére az egyik lelkes önkéntesünk korábban együtt dolgozott a keresobenelso.hu csapatával. Akik pontosan azt vállalják, amire nekünk szükségünk van: a Google keresőjében egyre feljebb és feljebb, az első tízbe ill. az első helyre tornázzák fel a weboldalakat.

keresobenelso.hu

Igazi környezetvédelmi aktivistaként olyanok vagyunk, mint az angol véreb: ha egyszer nyomon vagyunk, akkor már megállíthatatlanok vagyunk. Azonnal felvettük a kapcsolatot a céggel. A weboldaluk címét nem volt nehéz kitalálnunk: keresobenelso.hu

Egy személyes egyeztetés során elmondtuk a célunkat: a „tiszafa” kifejezésre elöl lenni a Google keresőben. Kiderült, hogy a célunkat egy velük közös, építkező jellegű munkával lehet elérni. Ez nem egy fast fashion típusú dolog, ahol kiválasztom amire szükségem van, a pénztárnál rendezem a költséget és másnap boldogan parádézok a lista élén.

Aktivistaként ezen a ponton kezdett el csillogni a szemünk:

  • utálunk mindent, ami fast (fast fashion, fast food, fast company, stb.). A tiszafa is nagyon lassan növekedik,
  • szeretjük az építkező, hosszú távú munkákat: a tiszafa is akár 500-1000 évig is képes fejlődni.

Szóval egyre lelkesebbek voltunk a közös munkára a Keresőben Első csapatával. A szakemberek elmondták az általuk javasolt munkamegosztást, amelyben ránk is fontos szerep hárult:

  • Kulcsszavak meghatározása, kulcsszókutatás. Közösen találtunk végül a tiszafa mellé még 9 további számunkra releváns kulcsszót.
  • Konkurencia megismerése. Azt kértük, hogy ezt a pontot ugorjuk át. Csodálkoztak ugyan, de van egy közös alapelvünk a környezetünkkel kapcsolatban tevékenykedő szervezetekkel: egymással nem versenyzünk. (Tudom, ez kicsit olyan idealista duma. De ha nem lennénk végtelenül idealisták, már a rég nem a tiszafával, hanem a Binance platformján a kripto görbékkel foglalkoznánk).
  • Weboldalunk meglévő tartalmainak felülvizsgálata, optimalizálása. Ezt már régóta meg kívántuk tenni, most itt volt a jó alkalom. Ráadásul ehhez a keresőoptimalizálási szakértőktől remek szempontokat is kaptunk.
  • Újabb tartalmak létrehozása. Szerencsére mi környezetvédők nagyon sokat tudunk beszélni, írni. Főleg arról, ami bennünket érdekel. Itt pedig természetesen ilyen témák voltak.
  • Weboldalunkra mutató partner linkek létrehozása. Ez is igazán könnyen ment számunkra: az általunk képviselt „zöld” területen nagyon komolyan támogatják egymást a szervezetek. Közel 50 olyan weboldalt találtunk, akik hajlandók voltak 1-1 általunk a tiszafáról, annak fontosságáról megírt cikket publikálni és abban bennünket belinkelni.

Nagyon izgalmas volt ez az egész. Különösen érdekes volt látni a weboldalunk fejlődését. Az első hónap végén alig volt változás a Google keresőben. Aztán lassan elkezdtünk egyre feljebb és feljebb lépkedni. Amikor a 10. pozícióba kerültünk, akkor ezt egy közös kirándulással ünnepeltük meg a szentgáli természetvédelmi területre. Ez hazánk legnagyobb kiterjedésű tiszafa erdője. Ekkor már éreztük, hogy „jó lóra tettünk”, amikor a Keresőben Első céget választottuk a céljainkhoz.

7 hónappal később egyik reggel pedig egy pezsgő durrant az irodánkban. A 10 kulcsszavunk közül 7 esetében a keresőben az első pozícióban voltunk.

Leültünk egy értékelő-megköszönő közös egyeztetésre a keresobenelso.hu szakembereivel. Elmondták, hogy a viszonylag gyors siker 2 tényezőnek volt köszönhető:

  • a mi aktív közreműködésünknek és a remek tartalmainknak,
  • annak a ténynek, hogy a kiválasztott kulcsszavak esetében nincs igazán nagy tolongás. Szemben pl. a „cheap hotels in budapest” kifejezéssel, az általunk választott zöld kulcsszavak esetében nem túl nagy a konkurencia. Ezt mondjuk nem bántuk.

Természetesen tudtuk, hogy volt egy 3. oka is a sikerünknek: a Keresőben Első vérprofi, lelkes és lelkiismeretes szakemberei. Akik fáradhatatlanul tolták és vitték sikerre a projektet. Nagy köszönet Nekik!