A természet egy hatalmas ajándék az embernek, amit szerencsére még mindig el tudunk érni, bár sokkal limitáltabb formában, mint az őseink. Döbbenetes megnézni, hogy régen miként néztek ki a városok. Budapestről is létezik rengeteg kép, amiken még lovaskocsik hajtanak végig az Andrássy úton. A háttérben pedig a Budai-hegyek állnak teljes pompájukban, szinte csupaszon.
Amikor most elmegyek egy falura, újra elkap a döbbenet érzése. Hogy micsoda hihetetlen látványt tud nyújtani a horizont, amikor a falu szélén állunk. Ilyenkor jön rá az ember arra, hogy mennyi mindent veszített a városi életével, még ha jóval kényelmesebb is pár dologban. Nem kell azonban, hogy ez teljes mértékben így legyen. Éppen ezért szoktunk a barátaimmal olyan gyakran eljárni a túrázni, vagy csak simán a természetbe.
Bár mostanában nincs erre olyan sok időm, mert hivatalosan is a saját cégem tulajdonosa lettem. Ez pedig nem sikerülhetett volna, ha nincsen a Székhely Centrum segítsége. Ők ugyanis megadtak nekem minden eszközt, ami ahhoz kellett, hogy megvalósítsam az álmaimat. Pedig elsőként ettől függetlenül keresgéltem székhelyszolgáltatás budapesten témában, mivel a főnököm azzal bízott meg, hogy keressek a cégünknek egy új székhelyt. Nem hittem volna, hogy mikor feljött a Székhely Centrum oldala, rövid időn belül már nem alkalmazottként fogok dolgozni.
A Székhely Centrum egy nagyon könnyen kezelhető felületet biztosít a kezdő és már veterán vállalkozók számára egyaránt. Tehát, nem számít, hogy mennyi tapasztalattal rendelkezünk, ők segíteni fognak nekünk. Tetszett, hogy nem húzzák túl sokáig az időnket, ugyanis ha rá akarunk térni a lényegre, akkor elég csak elolvasni a kezdőlapon található néhány ábrát. Itt bemutatják, hogy mennyiért lehet náluk céget alapítani, illetve székhelyszolgáltatást igényelni.
Nekem azonban több információra volt szükségem. A legfőbb kérdésem ugyanis az volt, hogy miért is kéne nekem székhelyszolgáltatás budapesten a cégem mellé. Arra gondoltam ugyanis, hogy elég lenne székhelynek kinevezni simán azt a helyet, ahol lakok. Ez azonban, mint kiderült, egy nagyon naiv elképzelés volt.
Még szerencse, hogy a Székhely Centrum oldalán ennyi tájékoztató elérhető a témában. Ezeken keresztül ugyanis nemsokára megtudtam, hogy mennyire fontos tud lenni az, hogy az embernek megfelelő székhelyszolgáltatója legyen. Egy székhely ugyanis sajnos nem csak egy adat valami hivatalos papíron. A székhelyünknek mindig meg kell felelnie a különböző elvárásoknak. Máskülönben komoly büntetéseket kaphatunk a NAV részéről. Ezt én mindenképpen el szerettem volna kerülni. Ők pedig biztosítanak nekünk egy adminisztrátort, aki el fogja intézni az összes ilyen bajos ügyünket.
A székhelyszolgáltatás budapesten ráadásul nem is akármilyen helyszíneken elérhető. Ezek mind a város üzleti központjainak számítanak és másképp biztosan nem engedhetné meg magának az ember, hogy itt alapítson irodát. Ráadásul a havidíj, amit a Székhely Centrum számára kell kifizetnünk, egyáltalán nem is vészes. Ezeket összevetve pedig egyre inkább azt éreztem, hogy talán a cégalapítás és a székhelyszolgáltatás budapesten nem egy elérhetetlen dolog a számomra sem.
Éppen ezért felkerestem őket a telefonszámukon és átbeszéltem velük még néhány dolgot. Az ügyintézés során is pont olyan kedvesek és segítőkészek voltak, mint idáig minden másban, úgyhogy hamar meg is lett a szerződéskötés időpontja. Ezután nem ért semmilyen kellemetlen meglepetés, mert minden úgy zajlott, ahogy azt elterveztem. Nemsokára pedig már meg is lett a székhelyem és a cégem is.