Napjainkban egyre inkább azt tapasztalható, hogy az emberek kezdenek újra a természetes összetevők, az egészséges, esszenciális termékek felé orientálódni.

Ennek épp ideje volt, hisz rengeteg káros vagy éppen felesleges anyagot juttatunk be nap, mint nap a szervezetünkbe, és rengeteg olyan anyaggal érintkezünk, használjuk őket, melyek esetleges belélegezve vagy kozmetikai termékként a bőrünkre kenve, hosszú távon nem biztos, hogy pozitív hatással bírnak.

Szerencsére azonban léteznek olyan esszenciális illóolajak, főképp a százszázalékosak, melyek szinte az egész szervezetünkre, sőt azon túl, a mentális állapotunkra is kihatással vannak.

Az illóolajok hatásmechanizmusa ugyanis nagyon összetett. Először is, ha valamilyen illóolaj szóba kerül, akkor elsődlegesen mindenki az orrára, vagyis a szaglásra, az illatokra asszociál. Ez tulajdonképpen helyén is való, hiszen az illóolajokkal az elsődleges találkozásunk az orrnyálkahártyán keresztül történik, mivel az illatokat beszippantva azok az agyban található receptorokra hatnak.

Ezen kívül az illóolajok többféle ponton is bevethetők: például a bőrön keresztül való alkalmazásuk is nagyon elterjedt, így hasznunkra lehetnek különféle aromaterápiás eszközökben, fürdőkellékekben, habfürdőkben, masszírozó olajokban, sőt párologtatással, vagy szaunában szintén beszívja a bőrünk az értékes hatóanyagaikat.

Ezekkel a módozatokkal nemcsak a bőr külső felületének rugalmasságában és kiszáradás elleni védelmében, hanem még a görcsös izomzat ellazításában is segíthetnek.

Belső használatuk már mélyebb tudást igényel. Ezért, ha tudomásunkra jut, hogy valamely illóolaj belsőleg használva különféle problémáinkon segíthet, akkor a kipróbálás előtt érdemes inkább felkeresni egy aromaterapeutát.

A pipereporta.hu https://www.pipereporta.hu/spl/450267/Illoolajok-100-tisztasagu linkjén található százszázalékos tisztaságú illóolajok mindegyike gázkromatográffal került átvizsgálásra, így garantáltan azok a hatóanyagok vannak a termékekben, melyeket az elnevezésük, illetve a leírásuk takar.

Emiatt abszolút biztonsággal használhatók kozmetikai termékekben is.

A széles termékválasztékban olyan ismert, valamint egzotikus illóolajokat is találunk, mint például a közkedvelt levendulaolaj, de van itt vérnarancs, rozmaring, orvosi zsálya, eukaliptusz vagy éppen geránium illóolaj.

A pipereporta.hu https://www.pipereporta.hu/spl/450267/Illoolajok-100-tisztasagu oldalán található illóolajok mind egyszerűen megrendelhetők. Ha azonban esetleg jobban szeretjük a “hagyományos” vásárlási módot, amikor személyesen, „élőben” is beleszimatolhatunk akár a különféle illóolajokba, akkor ezt is megtehetjük, ugyanis a pipereporta.hu az online webes vásárláson kívül rendelkezik Budapesten, a Jókai Mór utcában egy mintabolttal is, ahol hétfőtől-csütörtökig 15 órától 17 óráig körülnézhetünk, és kedvünkre szimatolhatunk a csodálatos alapanyagok között.