A környezetünkért mi magunk is felelősek vagyunk. Ezt jó esetben már gyerekkorunk óta az eszünkbe vésik, de sajnos sokszor látom azt, hogy valaki teljesen ignorálja ezt a tényt. Persze összehasonlíthatatlan az ökológiai lábnyomunk egy óriáscég lábnyomával, de szerintem ez nem ment fel bennünket az alól, hogy mi is odafigyeljünk a kisebb vagy nagyobb helyzetekre a hétköznapokban. Engem megnyugtat a tudat, hogy a gyerekeimet is abban a szellemben nevelem, hogy szeressék a környezetüket, az állatokat, a növényeket, és vigyázzanak minden élőlényre – hiszen így kerek a mi környezetünk. Emlékszem, hogy nekünk annak idején, a 90-es években játékos formában vezették be a szelektív hulladékgyűjtés és a környezettudatosság alapvető lépéseit. Nem tudom, hogy ez akkoriban elterjedt volt-e – nagyon büszke voltam arra, hogy ilyen tudás birtokába kerültem. Persze otthon is beszéltünk erről, és mivel kertes házban nőttem fel, sok lehetőségünk volt a környezetbarát megoldásokra. De az oviban sikerült rendszerbe tenni ezt az egészet, emlékszem, még a helyi újság is írt rólunk, hogy milyen ügyes kis csapat a miénk. Később aztán általánosban nagyon imádtam a papírgyűjtéseket is, és időnként szemétszedést is szerveztünk a környékre. Tudom, hogy ez az egész „zöld” megközelítésnek csak egy kis szelete, és még rengeteg aspektusra ki lehetne térni, de nekem gyerekkoromból ezek maradtak meg leginkább. Illetve a háztartásunkban az, hogy ne halmozzunk, és ne dobáljunk ki mindent, amikor még funkcionál, csak azért, mert lehetne szebbet is venni. De azt is otthonról hozom, hogy nem kell mindent görcsösen, tökéletesen csinálni. Szóval azt hiszem, az alapvető hozzáállásom a témához innen ered. Eszembe jutott még a kupakgyűjtés is. Ma is találkozom ezzel, de talán már nem annyira, mint annak idején. Emlékszem, a suliban volt külön gyűjtő, ahová be lehetett dobálni, és mindig egy jó ügyet tudtunk támogatni vele. Amikor napról napra láttam, hogyan gyűlnek a kupakok, akkor megértettem, hogy igaz a mondás: sok kicsi sokra megy. Ez egyébként jó összefoglalója a környezetvédelemhez való hozzáállásomnak is.
Az autóhasználat kapcsán is úgy vagyok, hogy lehet ezt tudatosan csinálni. Bizonyos esetekben ugyanis elkerülhetetlen, hogy a volán mögé üljünk, pláne, ha a munkánk során is szükség van az autóra. A https://flottakezeles.hu pedig a téma kapcsán igen hasznosnak bizonyult számomra nemrégiben. A Flottauto Lízing Kft. elsősorban cégautókkal és flottakezeléssel kapcsolatban bízható meg, de foglalkoznak emellett használtautók forgalmazásával is. Ők egy olyan profi csapat, akik évek óta biztosítják a cégek szó szerinti és átvitt értelemben is gördülékeny mindennapjait. Mellettük egy váratlan szituáció sem jelenthet gondot, ugyanis bizonyos csomagajánlataikban akár a nonstop segítségnyújtás is benne van. Így ha cégautónk lerobbanna alattunk, vagy gyors szervizre van szükségünk, számíthatunk a gyors és hatékony ügyintézésre a részükről. Úgy gondolom, hogy a flottakezelés nagyrészt a biztonságról is szól. Ha tudjuk, hogy van egy olyan cég, amely tapasztalt, és már sok különböző ügyfélnek tudott szolgáltatást biztosítani, akkor bizonyára mi is szívesebben bízzuk rájuk a céges flottánk kezelését. Én pontosan ezt éreztem, amikor a weboldalukat először néztem át tüzetesebben. De persze az is benne volt ebben, hogy már ismerősök is ajánlották nekem a céget. A Flottauto Lízing Kft. honlapja, a https://flottakezeles.hu minden fontos részlet kapcsán kellő eligazítást nyújt az érdeklődők számára. Láthatóan nagyon figyeltek arra, hogy a lényegre törekedjenek, ugyanis az oldalon nincs semmiféle felesleges sallang, nem vonja el semmi a figyelmünket a fontos részletekről. Annak sem kell megijednie, aki újdonsült vállalkozó, és még csak tapogatózik a flottakezelés kapcsán. Könnyen megismerhetjük a weboldalról az olyan fogalmakat, mint a lízing, amelynek több fajtája is van, de az áfával kapcsolatos kérdések is terítékre kerülnek. Minden felelős autótulajdonos szeretné járműve ügyeit biztonságban tudni, pláne, ha munkáról van szó. Így biztosan nyugodtabban fogunk nekiindulni a dolgos hétköznapoknak, ha tudjuk, hogy a biztosítás és a szerviz mindig rendben van, és profi szakértők állnak mögöttünk. A flottakezeles.hu-n még arra is gondoltak, hogy érdekes blogcikkekkel mutassák be a céges autók világát. Az igényes felületen belül minőségi időtöltést jelentenek ezek a bejegyzések, amik amellett, hogy sok hasznos információval gazdagítják az olvasót, egyben remek szórakozást is nyújtanak az autók és a céges élet megszállottjainak. Mindenképpen lelkes tudok lenni a hasonló plusztippekért és ötletekért, így természetesen a hírlevélre is feliratkoztam. És ahogy ígérik, tényleg további hasznos tanácsokkal látnak el bennünket ilyen formában is. Így megéri őket felvenni a levelezőlistánkra. Nekem jól jött az az 5 levélből álló sorozat, ami abban segít, hogyan optimalizálhatjuk a költségeinket a céges autó kapcsán. Gondoljunk csak bele: számos hasonló honlapon csak az alapvető infók érhetők el, míg itt ingyen és bérmentve tárnak elénk megannyi hasznos részletet. Mi ez, ha nem ügyfélközpontúság és magas szakmai színvonal?! A Kapcsolat menüpont alatt pedig több kollégájukat is megismerhetjük. Részletes, fényképpel ellátott listába szedve megtalálhatjuk, hogy kihez milyen ügyben fordulhatunk pontosan, valamint mindenkinél megtaláljuk a külön elérhetőségeket is. Ha most éppen nem aktuális nekünk a telefonálás, vagy időzíteni szeretnénk a velük való kapcsolatfelvételt, akkor a weboldalon kialakított űrlap segítségével mindezt könnyedén meg tudjuk tenni. Ehhez elegendő, ha megadunk pár adatot, feltesszük esetleges kérdéseinket, és onnantól csak várni kell: keresni fognak bennünket, amilyen hamar csak tudnak. Náluk tehát minden nagyon gördülékenyen megy, ez pedig nagyon is becsülendő, mert nem terem minden bokorban egy ilyen profi és becsületes csapat. Itt nem érezzük azt, hogy keretek közé vagyunk szorítva, hanem inkább egy biztonságos rendszer részesei lehetünk. Ennek például az is része, hogy egy alap-, egy közepes vagy egy extra csomag mellett tudjuk letenni a voksunkat. Ezeknek természetesen különböző a költsége, ahogyan a szolgáltatások mennyisége is, de helyzetünktől függően bármelyik jó konstrukciót jelenthet. Szánjunk tehát időt arra, hogy elolvassuk a leírásokat, de ha egyből szeretnénk a tettek mezejére lépni, közvetlenül tőlük is meg tudjuk ismerni a szükséges részleteket. Még a használt autók között is tudunk böngészni, így igazán megbízható kereskedőtől vásárolhatunk gépjárművet, ha aktuális nálunk a dolog.
Ha felkeltette az érdeklődéseteket a lehetőség, mindenképpen ajánlom, hogy látogassatok el a Flottauto Lízing Kft. webes felületére, a https://flottakezeles.hu oldalra. Ők egy olyan profi team, akiket csak ajánlani lehet. Minden cég számára sok új előnnyel járhat, ha a flotta ügyei olajozottan működnek, hiszen így mindenféle váratlan helyzetre fel lehet készülni, és hamar közbe lehet lépni. Keressétek őket bátran akkor is, ha kérdéseitek merültek fel a szolgáltatásokkal kapcsolatban – minden erejükkel azon lesznek, hogy megoldást találjanak minden szituációra és egyéni elképzelésre. Flottára fel a Flottauto Lízing Kft.-vel!
