A természet egy olyan dolog a városi ember számára, ami a szabadidővel és a kikapcsolódással egyenértékű. Éppen ezért egy különleges tevékenység, amire csak ritkán kerül sor. Teljesen le voltam például döbbenve azon, mikor megkérdeztem néhány ismerősömet, hogy mikor jártak utoljára természetben. Voltak olyanok, akik csak hosszú gondolkozás után tudtak valami választ adni és akkor sem voltak biztos benne, hogy jól emlékeztek. Ez pedig egy hihetetlen tendencia számomra.
Nem számít, hogy milyen napom van, szeretek elmenni sétálni a közeli töltéshez. Itt ugyanis azt érezhetem végre, hogy kicsit feltöltődök és csend vesz körbe. Vannak egyébként emberek, akiket pont az utóbbi dolog zavar. Elsőre tényleg furcsa lehet a megszokott életünkhöz képest, hogy nincs annyi impulzus. De szerintem hamar rá fogunk jönni, hogy ez egy mennyire egészséges dolog tud lenni.
A túrák és kirándulások is kiváló alkalmakat adhatnak az ember számára a természettel való kapcsolódásra. Viszont ebben is felfedeztem valamit, amiről általában nem szoktunk beszélni. Nagyon nem mindegy az, hogy milyen társasággal megyünk kirándulni. Erre akkor döbbentem rá, mikor egy egésznapos, hegyi túra után azon kaptam magam, hogy egy perc sem volt körülbelül, amikor csendben voltunk és csak a környezetünkre figyeltünk. Ez pedig azt eredményezte, hogy a gyönyörű, havas túrából csak olyan emlékeim maradtak, hogy mikről kiabáltunk az erdőben.
Éppen ezért, ha időm engedi, akkor mindig próbálok egyedül is elmenni túrázni. Itt ugyanis az erdő egy teljesen más arcát mutatja meg. Szerintem nagyon szükségünk van arra a kapcsolatra, amit egy ilyen túra alakíthat ki a természettel. Hiszen az emberek évezredeken keresztül ennek a közelében éltek. Legyen bármilyen kényelmes a városi életmódunk, mindig lesz bennünk egy olyan rész, ami visszavágyik ebbe az állapotba. Úgyhogy ha legközelebb dönteni kell a hétvégi programok között, ti is fontoljátok meg, hogy nem lenne-e jó elmenni a közeli erdőbe sétálni egyet.
Ez mind szép és jó, de azért a mindennapokban is érvényesülni kell valahogy. Ez pedig egész nehezen megy akkor, ha az embernek nincs olyan biztos angoltudása. Sajnos velem is ez volt a helyzet mielőtt rátaláltam volna a Hollywood Nyelvstúdióra. A fő baj az volt, hogy az iskolában nem igazán figyeltem oda az angolórákon. Ennek persze az volt az oka, hogy az ottani tanárok nem igazán értették azt, hogy miként lehet felkelteni egy fiatal elme érdeklődését. Ahogy azonban beléptem a munkapiacra, rá kellett jönnöm, hogy a mai világban, stabil angoltudás nélkül szinte egyáltalán nem lehet már megélni.
Éppen ezért kezdtem el az interneten nézelődni, angol nyelvtanfolyamok után. Persze rengeteg ajánlat jött fel, de mégis a Hollywood Nyelvstúdió volt az, ami először képes volt engem meggyőzni arról, hogy az ő szolgáltatásuk tényleg megéri. Ezt pedig néhány nagyon egyszerű, de hatékony lépésben tudták elérni.
Azzal kezdeném, hogy már a honlapjuk kialakítása is azt sugallta, hogy ez egy megbízható hely. Nem kell majd zavaró reklámok között lavíroznunk ahhoz, hogy megtudjuk a legfontosabb információkat a tanfolyamaik kapcsán. Ez nekem egy nagy pozitívum volt, mivel sok cég egyszerűen nincs tisztában azzal, hogy mennyire fontos az első benyomás.
Elsőként persze arra voltam kíváncsi, hogy konkrétan hol érhetők el ezek az angol nyelvtanfolyamok. Ez volt a következő nagy, pozitív meglepetés. Mivel a Hollywood Nyelvstúdió nincs csak simán a fővárosra lekorlátozva. Magyarország nagyobb városaiban szinte mind találhatunk egy nyelviskolát, ahol szívesen várnak majd minket. De persze rögtön feljöhet a probléma sokakban, hogy nincs időnk munka után még egy ilyen helyre is elmenni.
Ilyen esetben sem fog cserbenhagyni minket a Hollywood Nyelvstúdió. Mivel elérhetők náluk online angol nyelvtanfolyamok. Ezeken keresztül pedig nem kell majd sehova mennünk és az otthonunk kényelméből mehet az angol tanulás. Mindkét módszernek megvannak a maga előnyei, én azonban elsősorban a személyes órát preferáltam. Mivel úgy gondolom, hogy ezen keresztül egy sokkal kétoldalúbb kapcsolat tud kialakulni és könnyebb fókuszálni, ha konkrétan egy térben vagyunk az adott tanárral. Szerencsére pont az én városomban is elérhetők voltak ilyen angol nyelvtanfolyamok.
De persze arra is kíváncsi voltam, hogy mégis milyenek náluk ezek az angol nyelvtanfolyamok. Manapság már Dunát lehetne rekeszteni a különböző angol nyelviskolákkal, akik mind azt ígérik nekünk, hogy a lehető leggyorsabban tudjuk majd megszerezni náluk a kívánt tudást. A Hollywood Nyelvstúdió azonban tényleg olyan hozzáállással rendelkezett, ami egyedivé tette őket a különböző nyelviskolák tengerével.
Alapból nagyon fontosnak tartják azt, hogy az órákon csak egy ember vegyen részt. Mivel ennek segítségével lehetséges kialakítani egy olyan tanmenetet, ami kifejezetten ránk van szabva. Persze a csoportos óráknak is megvannak az előnyei, hiszen ilyeneken több lehetőség van a kommunikációs feladatok gyakorlására, velünk egy szinten lévő tanulókkal. De nekem sajnos mindig az volt a tapasztalatom, hogy ez az egész könnyen szét tud esni abban az esetben, ha akár csak az egyik osztálytársunk nem tanul olyan rendszerességgel, mint mi. Ezt el akartam kerülni, úgyhogy nagyon örültem, hogy náluk az angol nyelvtanfolyamok alapból magán jellegűek.
Emellett a Hollywood Nyelvstúdió számára az is nagyon fontos, hogy értsük azt, hogy mit tanulunk. Tehát, elengedhetetlen az, hogy stabil alapokat rakjunk le elsőre. Ez pedig azt eredményezheti, hogy a kezdeti időszakban kicsit talán lassabbnak fogjuk érezni a haladást. Ez azonban nem tart örökké és a Hollywood Nyelvstúdiónál egyre gyorsabb lesz a tempó. Úgyhogy nem kell attól tartanunk, hogy éveket kell majd várnunk, mire bármi látható eredményt tudunk elérni.
Ez nagyon jól hangzott, főleg ha azzal hasonlítom össze, hogy milyen a hozzáállás egy átlag iskolai órán. Itt azonban végre kifejezetten ránk fognak figyelni és nem várnak majd el semmit, amire nem készítettek volna fel. Házi feladatot sem kell majd csinálnunk és magolásra sincs szükség, ha megfelelő módon odafigyelünk az órán és belerakjuk az elvárt munkát.
Nagyon tetszettek tehát az angol nyelvtanfolyamok, amiket a Hollywood Nyelvstúdió kínált. Viszont volt még egy ütőkártyájuk, amitől teljesen egyértelművé vált, hogy tényleg ők lesznek a legjobb választás. Ez pedig nem más, minthogy az angol nyelvtanfolyamok végeztével, ha esetleg nem értük volna el a kitűzött célt az adott időn belül, akkor vissza fogják téríteni a költségeinket. Erre persze óriási eséllyel nem lesz szükség, mivel hihetetlen magas náluk a sikeres tanulók aránya.
Nem kellett sokat gondolkoznom azon, hogy kipróbáljam-e náluk, hogy milyenek az angol nyelvtanfolyamok. Felkerestem őket, nagyon rugalmasak voltak az időpontok kapcsán és nemsokára már el is kezdődhetett a tanulás. Nagyon elégedett voltam a szolgáltatásukkal és azóta is szívesen járok hozzájuk órákra.