Nagy örömmel tapasztaltam, hogy a kisebbik fiamnak az utóbbi időben a környezetismeret vált a kedvenc tantárgyává. Először meglepődtem, korábban ugyanis inkább a matematika és a fizika iránt érdeklődött, és úgy általában természettudományos beállítottságú gyermeknek tűnt. Cseppet sem bántam azonban a váltást, hiszen mindig is célom volt, hogy a gyerekeimet környezettudatosnak neveljem. Napjaink legfontosabb témájának tartom ugyanis a bolygónk jövőjét. A fiam nagy lelkesedéssel vetette bele magát új kedvenc tantárgyába, és napi rendszerességgel készült az órákra, beleértve a szorgalmi feladatokat. Sőt, még akkor is elővette a természetismeret tankönyvet és munkafüzetet, amikor másnap nem is volt órája.
Mivel átlagosan napi 1 órát kell utaznia, hogy otthonról az iskolába érjen, arra gondoltam, veszek neki egy olyan új telefont, amelyen az utazás közben is tud olvasni a környezetismeret témában. Akadt otthon egy 1-2 éves készülék, amely teljesen jó állapotúnak tűnt, leszámítva, hogy állandóan kikapcsolt, és napi háromszor-négyszer kellett feltölteni, hogy végigbírjon 24 órát. Több ismerősömtől hallottam már az LCD FIX nevű telefonszervizről, így magam is elkezdtem böngészni a szerviz weboldalát.
Elsősorban a telefon akkumulátor cseréje témában mélyültem el: még laikusként is akkumulátor problémára gyanakodtam. Legalábbis a fenti tünetek alapján még hozzá nem értőként is ez tűnt a legvalószínűbbnek. Annak kiderítésében, hogy igazam van-e, sokat segített az LCD FIX weboldala. Azt is megtudtam innen, hogy mire számíthatok az akkumulátor cseréjekor. A legfontosabb, hogy a leadott telefon 1 órán belül elkészül. Általában nem szükséges időpontot foglalni a telefon akkumulátor cseréjéhez, mivel a leggyakrabban használt akkumulátorok rendszerint raktáron vannak, és több szakember is rendelkezésre áll a gyors javítás elvégzésére. A javításokat érkezési sorrend alapján végzik el. Azonban ha kedvezményes áron szeretnénk igénybe venni a szolgáltatást, az akciós ár érvényesítéséhez telefonos bejelentkezésre van szükség.
Nincs szükség arra, hogy bármit töröljünk a készülékről a telefon akkumulátor cseréje során, mivel a javítás nem érinti a készüléken tárolt adatokat. Jelkódot sem kell megadnunk, mivel a diagnosztikai ellenőrzéseket az ügyfél személyes részvételével végzik el. Ha kívánjuk, döntésünk alapján lezárhatják a készüléket. A javítás befejezését követően lehetőséget biztosítanak arra, hogy a készüléket az átvételkor ellenőrizzük, biztosítva ezzel, hogy minden a megfelelő és elvárt módon zajlott le.
A készülék javítása jobb megoldás lehet, mint új telefon vásárlása, főként akkor, ha a javítási költség a készülék piaci értékének csupán 30%-át teszi ki (az LCD FIX-nél csak ennyit tesz ki!). A szervizben a javítás során az újkori állapotot is képesek helyreállítani, így a készülék visszanyeri újkori állapotát (sőt, jobb lesz, mint újkorában). A legnagyobb előnyök összességében: az LCD FIX élettartam garanciát ad a kijelző cserékre, a javítások kevesebb, mint 1 órát vesznek igénybe, nem kell időpontot foglalnunk, az alkatrészek raktárról elérhetőek, és a javítások adatvesztés nélkül történnek.
A telefon akkumulátor cseréje után a fiam ma már egy jó állapotú telefon birtokában vészeli át a napi 1 órás utazásokat, és közben zavartalanul elmerülhet új kedvenc tantárgyában!