Mindig is irigyeltem azokat az embereket, akik kertes házban laknak. Vagy legalábbis kertkapcsolatosban. Sajnos én nem ilyen otthonban nőttem fel, persze ez nem vont le semmit az értékéből, csak mindig azt gondoltam, hogy milyen szuper érzés lehet csak úgy simán, akár pizsamában elhagyni a házat és kilépni a kertbe. A szuper tűzrakásokról és kerti partikról nem is beszélve.

Viszont, ahogy idősödtem már nem ezért vágytam egyre inkább kertre, hanem azért, hogy kertészkedhessek. Bár a cserepes virágok sajnos sosem jártak jól, ha nálam kötöttek ki, de azt gondoltam, hogy a kertben elültetett virágokkal, habár a munka mégis nagyobb, de talán valamivel könnyebb is.

Szerencsénkre, lett egy családi nyaralónk, egy közepes méretű kerttel. Nekem egyből az volt az első gondolatom, hogy itt végre kiélhetem a kertészkedési vágyálmaimat. És hát, így is lett. Vettünk egy csomó virágot, hagymásat, évelőket, bokrosodóakat. Gyönyörű szép lett. A kertet – ilyen szempontból – a saját fennhatóságom alá vontam, de sajnos azzal nem számoltam, hogy füvet is kell nyírni.

Nem csak magával a művelettel volt gondom, hanem azzal is, hogy a legalapvetőbb eszköz, a fűnyíró, nem volt meg hozzá. Így át kellett egy.

Amikor keresgéltem, akkor találtam rá egy webshopra, ahol sok minden kapható, különböző elektronikai és háztartási cikkek is, és például fűnyírók közül is lehet válogatni.

Mivel egyáltalán, semmilyen szinten nem voltam otthon fűnyíró témában, így nagyon megörültem, amikor a webshopon egy kis tájékoztató volt, nagy általánosságban ezekről a gépekről.

Megtudtam, hogy négyféle típust különböztetünk meg: az egyik a dobos fűnyíró. Ezt azonnal el is tudtam vetni, mert leginkább magas fű nyírására alkalmas, gyepre egyáltalán nem. A másik típus az az alternáló fűnyíró kasza, ami már a neve alapján sem volt szimpatikus. Ez is inkább magasabb fű gondozására alkalmas. Vannak még az orsós fűnyírók, amik mechanikusak, és nagyon precízen és pontosan lehet velük dolgozni. Ezen egy darabig elgondolkoztam, de végül erről is lemondtam, mert túl macerásnak gondoltam a használatát. A negyedik típusú fűnyíró, az a rotációs fűnyíró, ez az a hagyományos, szokványos eszköz, ami leginkább alkalmas a kertek rendbe rakására.

Ezután azt kellett eldöntenem, hogy milyen meghajtású legyen. Itt háromféle választási lehetőség van: benzines, akkumulátoros, vagy pedig elektromos. Én az utóbbit választottam a környezettudatosság jegyében. Ezek valamivel olcsóbbak is, és szerintem gazdaságosabb is. Egyébként ezt a meghajtást ajánlják kisebb-közepes méretű kertekhez.

Majd pedig jött az úgynevezett vágási szélesség meghatározása. Ezt az alapján kell kiválasztani, hogy mekkora a kert, ahol használni szeretnénk a fűnyírót, úgyhogy igazából ez a része annyira nem is választás kérdése.

Persze az is kiderült, hogy amikor az elektromos fűnyíró mellett döntöttem, jól tettem, mert valóban az a legolcsóbb típus, és már 60.000 forint környékén is szuper jó gépeket lehet kapni, míg például a benzines fűnyírók árai nagyjából itt kezdődnek.

Miután meghatároztam és kiválasztottam minden fontos paramétert, azután csak kijelöltem az oldalon található szűrőben a feltételeket, és a megjelenő találatok közül kiválasztottam a megfelelőt.