Láttam, hogy ezt az oldalt csupa környezettudatos ember látogatja és a blogíróknak is fontos a zöld élet és a bolygó védelme. Vannak, akiknek nagyon erőteljesen megvan mindenről a véleményük, de sosem cselekednek igazán. Sosem tesznek olyat, ami igazi változást hozhat. Nem elég, ha igyekszel minél kevesebb egyszer használatos műanyagot használni, vagy néha, ha neked is kényelmes, szelektíven gyűjtöd a szemetet.

Én nagyban gondolkodom. Nem tudok máshogy. Azonban egyedül nem vagyok elég. Befektetőket keresek, akik segítenek abban, hogy megvalósítsam régi álmomat, egy nagy megújuló energia erőművet. Napelem parkot szeretnék telepíteni arra a több hektár nagyságú szántóföldre, amelyet nem régen örököltem. Nagyapám ott gazdálkodott, de élete vége felé elgyengült és már nem foglalkozott vele. Ki sem akarta adni, el sem akarta adni, azt sem akarta, hogy valaki más, mondjuk napszámosok műveljék, ha ő nem tudja felügyelni. Rám hagyta az egészet, de én sajnos nem értek semmit a mezőgazdasághoz. Ha ez nem lenne elég, felmérettem és kiderült, hogy a föld minősége sem annyira jó, így elgondolkodtam. Netes keresgélés után végül a napelem park izgatta legjobban a fantáziámat. Ez egy több tízéves befektetés lenne, folyamatos és azonnali profittal. Jól kiszámítható, biztonságos és könnyen megtérül.

A föld tehát adott. Egy ekkora területen elhelyezett park óriási haszont hoz évente, csakhogy nekem jelenleg nincs saját tőkém ahhoz, hogy felépítsem rajta az erőművet. Éppen zajlik a kivitelező felmérése, annak végeztével fogok tudni mondani egy kiinduló összeget a létesítmény teljes felépítésére. Ez magában foglalja majd a panelek árát, felszerelését, a földre tehető különleges tartószerkezeteket és felszerelésüket, a földet körülvevő biztonsági rendszert: kerítést és kamerákat. Utóbbira sokan nem gondolnak, de mivel óriási értéket képviselnek a földön elhelyezett napelem panelek, sokkal nyugodtabban aludnék, ha biztonságban tudnám őket.

A napelem park megtérülése nem kérdés. Már a telepítés után rögtön elkezdenek energiát termelni és viszonylag egyenletesen termelnek szépen. Évszaktól függ, mennyit és milyen erőse n süt a nap így azért hónapról hónapra tapasztalható változás, de ha az éves termelést vesszük, az biztonsággal állítható, hogy az egy év alatt megtermelt energia mennyisége állandó. Akinek kételye lenne a napelem park megtérülés kapcsán, olvasson utána és hamar rájön, hogy ez az ágazat napjainkban az egyik legnépszerűbb befektetés. Nem véletlen, hiszen az egyik legbiztosabb és gyorsabb a hozama.

Erre a tervre keresem azokat a vállalkozó szellemű környezetvédő és cselekedni kívánó érdeklődőket, akik szívesen hozzájárulnának ennek az energia parknak a létrehozásához. Akik felelősségteljesen szeretnének befektetni és az után a hozzájárulásukkal arányosan részesülni akarnak a haszonból. Nem kell rögtön az üzletre térni. Akit érdekelnek a részletek további tervek, vagy bármi a napelemekkel kapcsolatban, ne habozzon felkeresni engem és minden kérdésére válaszolok, amire csak tudok. Azzal is sokat segítenek, ha terjesztik ezt a tervet, hogy minél több potenciális befektetőhöz eljusson. Így biztosíthatjuk a tiszta levegőt az unokáinknak is, ami mindennél fontosabb a számomra.

Nagyon köszönöm, ha elolvastad. Beszélj erről másokkal, gondolkodj rajta. Lehet ,hogy nem most, de akár később is, ha úgy érzed, megérett benned a gondolat, bátra keress meg engem. Minél többen érdeklődnek, annál gyorsabban tudunk belevágni a projektbe együtt. Majd a felmérés végeztével jelentkezem az árajánlattal, fejleményekkel, új infókkal.