Pár hónappal ezelőtt írtam a költözésünk viszontagságairól (https://javorszky-tiszafa.hu/vegre-sajat-hazunk-lesz/). Akkor még a dobozok kicsomagolásának se értünk a végére, mostanra viszont végre úgy érzem: szinte már tényleg minden a helyén van! Ez persze nem azt jelenti, hogy be is lenne fejezve az álomotthon, sőt: most kezdődik csak a nagy munka, a felújítás, amikor végre a saját képünkre tudjuk formálni a házunkat.

Sokat gondolkodtunk rajta, hogy melyik helyiséggel kéne kezdenünk ezt a munkát. Ezt a házat azért választottuk, mert tudtuk, hogy eleve nagyjából megfelel az elképzeléseinknek, de tudtuk azt is, hogy ha odajutunk, akkor persze van rajta bőven csinosítani való. Végül arra jutottunk, hogy a fürdőszobával kezdünk. Esztétikailag is szép helyiséget akartunk létrehozni, így összeszedtünk mindenféle szép fürdőszoba ötleteket. Azonban döntésünknek praktikus okai is voltak.

A fürdőszoba: ahol kezdjük, és befejezzük a napot

A legfőbb oka, amiért a fürdő felújítása lett az első, az az, hogy a nagy rohanásban egyre inkább kezdjük érzékelni, hogy mennyit számít a reggeli és az esti rutinunk, hogy szépen nyugodtan tudjuk a napunkat kezdeni, és befejezni is, mikor alváshoz készülődünk. Arra jutottunk tehát, hogy egy szépen, ötletesen összerakott fürdőszoba nagyon sokat tud javítani a hétköznapjainkon.

Kímélő kényelem: környezetvédelmi szempontok

Mint tudjátok, nagyon fontos számomra a környezet védelme. Mindig arra törekszem, hogy ne csak a saját kényelmemet, de a környezet érdekeit is szem előtt tartsam.

Ezért az is nagy szerepet játszott abban a döntésünkben, hogy a fürdőt újítjuk fel először, hogy a vízfogyasztásunkat is tudjuk csökkenteni, ezáltal kíméljük a környezetünket is.

Így hát meghánytuk-vetettük, hogy mit is tudunk ennek érdekében máshogy csinálni, és mi az, amit nem tudunk elengedni.

Az örök dilemma: kád vagy zuhany

A legnehezebb kérdés a kád vagy zuhany témakör volt. Előző otthonunkból még a régi tulaj száműzte a kádat, és bár a kellemes habfürdőzés nagyon hiányzott mindkettőnknek, annak örültünk, hogy ezáltal tágasabb lett a fürdő. Új házunkban viszont a tér nem akadály: viszonylag tágas fürdőnk van, elfér benne a kád is.

Ugyanakkor a fürdőzés hatalmas vízpazarlással jár. Ráadásul a zuhany gyorsabb is, és a rohanós reggelekbe nem igazán fér bele több. A kérdés tehát az volt: maradjon-e csak a zuhany, új házunkban is, vagy azért legalább hagyjuk meg a fürdőzés lehetőségét.

Kompromisszum: kényelem és fogadalom

Nos, végül arra jutottunk: nem szeretnénk megvonni magunktól teljesen a fürdőzés lehetőségét, ugyanakkor tudjuk előre, hogy gyakrabban fogunk zuhanyozni. Sőt: megfogadtuk, hogy havi egy fürdőnél többet nem engedünk magunknak, a környezet érdekeit szem előtt tartva.

Ha viszont gyakrabban zuhanyozunk, akkor a zuhanyzásnak is kényelmesnek, jólesőnek kell lennie. Márpedig a párom gyűlöli a zuhanyfüggönyöket. A látványuk, és a „ragadósságuk” is taszítja. Engem viszont a kialakult tócsák kergetnek az őrületbe… Ugyanakkor környezetvédelmi szempontból is jobb, ha nem kell havonta új műanyagdarabot venni, és a régit eldobni… Hotelekben láttunk már elhúzható, üvegből készült „falakat”, de abban sajnos tanácstalanok voltunk, hogy ez a gyakorlatban, hogyan lenne megvalósítható a saját otthonunkban.

Amiben viszont biztosak voltunk, az az, hogy mindenképpen takarékos csaptelepeket fogunk alkalmazni, hogy ezzel is csökkentsük a vízfogyasztásunkat.

Nagy keresgélésbe kezdtem tehát, mindenféle fürdőszobaötletekkel foglalkozó oldalt felkerestem, és ekkor találtam ezt az oldalt, ahol nagyon sok hasznos tanácsra leltem: http://furdoszobaotletek.hu

Végül az esztétikumról

A fenti kérdéskörök mellett van még egy igazán fontos kérdés: a dekor kérdése. Ezzel kapcsolatban pedig főként hasznos tanácsokat találtam a szép fürdőszoba ötletek mellett.

Ezt az oldalt böngészve rájöttem, hogy mennyi mindent kell végiggondolnom a megfelelő csempe kiválasztásánál. Elhatároztam, hogy a fürdőszobánk a víz színeiben fog játszani, hogy ezzel is kifejezzük, milyen fontos része az életünknek a víz, és mindig eszünkbe jusson, hogy milyen fontos, hogy takarékosan bánjunk vele. Ez pedig legjobban egy mozaikos burkolatban fog szépen és divatosan mutatni.

Nincs más hátra tehát, hogy azt a rengeteg ötletet, amit a gondolkodás során kitaláltunk, a gyakorlatban is megvalósítsuk!